2014. november 24., hétfő

Tatai Öreg-tó

Azt hiszem, tegnap kiderült, mi a legideálisabb hőmérséklet Sunny számára. Eddig 20 fok körülire tippeltem, de be kellett látnom, hogy az még igen csak hőség számára.
Tegnap 7 fok volt és Sunny 7,5 km-t lenyomott, úgy, hogy a nyelve hegyét sem láttuk, az autóhoz visszaérve pedig egy kortyot sem ivott, inkább csalódott volt, mert azt hitte, valami kaja lesz a tálkájában, erre csak víz volt, de gáz... 
Elmentünk Tatára, már máskor is voltunk az Öreg-tónál, de akkor 1-2 km-től többet nem sétáltunk, mert jócskán nyár volt, 30 fok körül. Most gondoltuk jól felöltözünk és nekivágunk, egy párszor már mentünk Sunnyval 6-7 km-t, jellemzően a tél kezdetén, így nem féltünk, hogy nem bírná. 
Nagyon hiányzott már neki egy kiadós séta, új helyen, új élményekkel, mindig öröm nézni ilyenkor.



Ráadásul már megérkeztek a vadludak is a tóra. Az Öreg-tó tradicionális vadlúdpihenőhely.
Az eurázsiai tundrák vidékéről érkező vadludak évszázadokkal ezelőtt itt, a tatai Öreg-tó leeresztett medrében, a hajdan volt mocsárvidéken találtak pihenőhelyet maguknak hosszú vonulásuk során. Minden év novemberében visszatérnek, hogy a telet nálunk töltsék, majd február végén, március elején visszainduljanak északi költőhelyeik felé.
Csak halkan megjegyezném, hogy az Öreg-tó kutyasétáltatás szempontjából messze túlszárnyal minden eddigi kirándulóhelyet. És itt most nem a környezeti adottságokra gondolok, hanem a gazdikra. Meg sem tudnám számolni, hány kutyással találkoztunk és egytől-egyig, mindenki képes volt behívni a kutyáját és úgy közelíteni másokhoz. Nem úgy, mint a Királyréten, ahol egy border collie rátámadott a nyugodtan szimatoló Sunnyra, mert a gazdáinak valahogy nem jött össze ez a nevelés dolog és már messziről tombolt felénk, de hiába hívták. 
Nem tudom, mi lehet Tatán a levegőben, de nekünk nagyon jó élmény volt így sétálni, jó lenne, ha tovább terjedne és nem 30-40 év múlva érnénk be Nyugat-Európát, - szerintem a felelős állattartásban is van legalább ennyi évnyi lemaradásunk - mert ez csak rajtunk, gazdikon múlik!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése