Három év távlatából

Három évvel ezelőtt már úton voltunk. Rettentően izgatottan, tele várakozással, boldogsággal, tudatlansággal és hatalmas adag félelemmel. 

A közel egy órás, Tatára vezető úton annyi minden zakatolt a fejemben. Azelőtt 9 hónappal hagyott itt minket Vendel kiskutyánk. Furcsa, szorongó érzések kerítettek hatalmukba. Ahogy suhantak mellettünk a fák, úgy cikáztak az én gondolataim is. Vajon milyen lesz? Inkább bújós, vagy harcias? Éhenkórász vagy válogatós? Mozgékony vagy lustálkodós? Lesz-e valaha még nyugodt percünk, vagy állandóan aggódni fogunk? Hogy fogja érezni magát nálunk, velünk? Mikor tudunk majd egy jót aludni? Jaj, mindent beszereztünk, amire szüksége lesz? Minduntalan csak jöttek-jöttek a kérdések, de a válasz egyre sem akadt. 

Megérkeztünk. Már hevesen dobogott a szívem, lassan nyílt a kapu, toporogtunk. A kertbe a házon át vezetett az út, jaj olyan hosszú volt, hatalmasnak tűnt a ház és soknak a zöldbe vezető lépcső. De már megpillantottuk. Ott volt az édes kiskutyák között, a számunkra legkedvesebb, Sunny. Hirtelen azt sem tudtam mitévő legyek, legszívesebben odarohantam volna és magamhoz öleltem volna, hogy bemutatkozzak neki, mi leszünk mostantól, akik vigyáznak rád, szeretnek és óvnak téged, akikkel majd jó nagyokat játszhatsz és akik leszidnak, ha rossz fát teszel a tűzre. Annyi mindent szerettem volna elmondani neki, de csak álltunk ott és néztük, ahogy játszik a testvéreivel és nem is sejti, hogy hamarosan új otthonba kerül. De ő sejtette, érezte. Mialatt mi a tenyésztővel beszélgettünk, tanácsokat, tippeket kaptunk, addig önfeledten játszottak. Majd mikor annyi mindent magunkba szívtunk a kutyák neveléséről, hogy több már sehogy sem fért volna, indultunk Sunnyért és egy ritka pillanatot csíptünk el. A játék szempillantás alatt megszakadt és egymással szemben fekve a két kutya, mintha tudta volna, most jött el a búcsú ideje, mintha egymásnak útravalót adtak volna és szerencsét kívántak egy boldog kutyaélethez, szerető gazdikkal. Habár sosem tudjuk meg, mi zajlott a két kutya között, a pillanatot míg élek nem felejtem, nagyon megható volt.

A tenyésztő ölébe vette Sunny-t és afféle babonából, ő hozta az autóig, majd ott reszketve ölembe vettem, olyan pici volt, nehogy összeroppantsam. Budapestig az ölemben utazott, emlékszem nézte, ahogy előzzük a nagy kamionokat, korábban hasonlót sem látott, csak a zöld füves udvart és a többi kutyust. Most egyszerre minden zajos volt neki, harsány és ismeretlen. Úgy szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam, csak érezze, jó helyen van velünk, biztonságban. Fröcsögött az orra, rá a műszerfalra, nem tudtuk, hogy fázik-e, vagy az utazás ismeretlensége teszi. Tudtam, hogy az első perctől kezdve aggódni fogok.

Hazaértünk. Minden elő volt készítve, a kis helye, a tálkák. Emlékszem ivott is. Majd adtunk neki enni, és szó nélkül megette. Éhenkórász. Körbenézett, megmutattunk neki mindent. Mozgékony és kíváncsi. Nyugodt percünk nem sűrűn lesz. Jól érezte magát. Nem sírt. Most mit csináljunk, hogyan tovább? Fogalmam sem volt, menjünk sétálni? Jó menjünk, ismerkedjünk a környékkel, hiszen kutyás szemmel mi sem ismertük még. A nap további részében, játszottunk, pihentünk, felváltva. Én elkezdtem kiskutya magasságból fentebbre pakolni a tárgyakat, nem a dolgok miatt, Sunny miatt. Színtiszta aggodalom voltam. Aztán eljött az este, úgy terveztük Sunny kint az előszobában, mi bent alszunk. Igazából félig be is jött. Mi bent voltunk, de Sunny... Sunny kint sírt. Gondoltuk majd megszokja, idegen még neki minden. Nem így lett, 3, szinte alvás nélküli éjszaka után, beraktuk a kis helyét a szobába az ágy mellé. Hihetetlenül jót aludtunk, mindhárman, sosem felejtem, kipihentem ébredni, felbecsülhetetlen. El sem tudnám már képzelni máshogy. Kutyát kizárni és aludni? Mekkora ostobaság. Így teltek a napok, felállított teóriák, tévhitek dőltek meg, merev elképzelések lazultak, buta elveket adtam fel. Egy kiskutyáért, a kis kutyánkért. 

Három csodálatos éve már mindennek, de annyira élénken él bennem és annyi minden változott már bennünk és körülöttünk, de egy valami sosem fog, az a szeretet, amit Sunny iránt érzünk, még akkor sem, amikor felbosszant, vagy rosszalkodik, mert megváltoztunk és vele a világ is, mert egyszerűen jobb hely lett...

"Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik."